Nem is gondoltuk volna, hogy valóban bekövetkezik ez a furcsa helyzet, hogy mindenki szobafogságban tölti az időt. Piszkos nehéz, sőt kilátástalan, de nem szabad erről az oldalról hozzáállnunk, hanem a lehető legjobbat próbáljuk meg kihozni belőle. Abban tudok nektek segíteni, hogy az otthoni alkotáshoz adok útmutatót, ami nem csak gyerekeknek szól, hiszen nekünk felnőtteknek is most nagy szükségünk van mentőövre. Az alkotás szerintem ilyen, hiszen pozitív hatással van a pszichénkre, kikapcsol, külön világot teremt, így addig sem a problémákkal foglalkozunk. Miért fontos ez? Azért, mert helyt kell állnunk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy összeomoljunk. A gyerekek előtt jó példával kell járjunk. Őket pedig az alkotás igen jól le tudja kötni, akár hosszú hosszú órákra is, ami meg nekünk nagy segítség.

borarti

Vágjunk is bele!

Arra gondoltam, hogy három részre osztom a tartalmakat, lesz kisebbeknek feladat, lesz nagyobb, kamasz program és felnőtt, így mindenki megtalálja a maga érdeklődési körét. Video formában, illetve itt a blogon leírással segítem  a folyamatot, így napi szinten tudom nektek a tartalmakat gyártani. Mit szóltok hozzá?

Ahhoz, hogy otthon szabadon tudjatok alkotni érdemes kialakítani egy alkotó bázist, alkotóműhelyet. Tudom, hogy nem mindenki rendelkezik külön helyiséggel, nem is feltétel, de az biztos, hogy egy fix hely kell, így sok pakolást, energiát megspórolhat magának az ember. Ebben az otthon töltős helyzetben pedig kicsit minden máshogy működik, úgyhogy elő a kreativitással!

Keressetek egy világos részt a lakásban, hogy a napsütés a segítségünkre legyen, annál kevesebb elektromos áramot kell fogyasztanunk és a kedvünkre is jó hatással van a napsugarak csiklandozása. Egy megfelelő méretű asztalra lesz szükség, ovisknak elég a gyerek asztal, nagybbaknak íróasztal, vagy másmilyen asztal, ha másnem az étkező asztal egyik oldala is megteszi. Érdemes valami alátétet vagy viaszos vásznat teríteni az asztalra, így megvédjük. Akár egy műanyag tányéralátét is megteszi. Bármi, ami könnyen tisztítható. Ezután készítsük elő az eszközöket. Érdemes ceruzatartókat keresni. Ez lehet egy konzerves doboz, mosószeres flakon levágva vagy befőttes üveg. Így kevesebb hulladék is kerül a szemétbe és újra tudjuk hasznosítni őket. A gyerekek első feladata már meg is van. Ki lehet ezeket dekorálni, hogy egységes, vidám legyen.

 

Mit rakjunk bele?

Színes ceruza, grafit ceruza, radír, filctoll, zsírkréta, ecsetek, marker tollak ( POSCA) , olló, folyékony ragasztó, stiftes ragasztó, vízfesték, tempera, nagyobbaknak akril festék. Papírokból is érdemes beszerezni többfélét, kartont, rajzlapot, színespapírt, papírtekercset. Ki lehet egészíteni pasztell krétával, aquarell ceruzával, szénkrétával, olaj pasztellel is akár.

Alapanyagok

Mivel ez az egész koronavírus helyzet átrendezi a világhoz való hozzáállásunkat, itt a lehetőség, hogy még tudatosabbak, még inkább környezetünkre figyelmes hozzáállást közvetítsünk a gyerekeknek. Ez most már nem opcionális, hanem szinte kötelező. Így alapanyagot is máshogy szerzünk be. Mivel most mindenki betárazott tartós élelmiszerből, így tele van a kamra szuper alapanyagokkal az alkotáshoz. A konzerves dobozok, az UHT dobozok, a flakonok, papírdobozok, csomagolások, wc papír gurigák, kupakok, befőttes üvegek, még a nejlon zacskók is. Úgyhogy készítsünk elő egy kincses ládát, amiben ezeket gyűjtjük. Legyen kéznél, hogy ezek mostantól ne a kukába, szelektívbe landoljanak.

Alapanyag a természetből

Akinek van kertje az szerencsés, hiszen ott is akad egy csomó izgalmas alapanyag. Amíg nem tiltják a kijárást, addig azért még ésszel, nem csoportosan, de ki lehet merészkedni a természetbe, ahol sok szépséget találunk . Botok, kavicsok, levelek, ágak, termések, moha, bármi amivel nem károsítjuk a természetet és hazavihető. Gyűjtsünk kincseket, hogy aztán alkothassunk belőle.

Ha mindezek megvannak, akkor az a fontos, hogy NE pakoljuk ezeket el szem elől, hiszen most az elsődlegese cél, hogy lekössük a gyerekek figyelmét és ne menjenek az agyunkra és ne egymást piszkálják, mert arra senkinek nincs most idegzete szerintem. Ha szem előtt van, akkor higgyétek el, hogy oda fog ülni és fog alkotni. Az elején persze rá kell vezetni őket, fordítsunk rá időt hogy együtt is nekilátunk a kreatív tevékenységnek. NE tíltsunk, ez egy fontos hozzáállás, mert ha azt hallja, hogy most ne, mert épp főzök, dolgozok, stb., akkor gyorsan beleég az agyába , hogy ne, pedig most az a cél, hogy DE, igen is alkosson a gyerek szabadon! Hagyjuk kibontakozni, hagyjuk koszolni, hagyjuk belemerülni, mert addig mi is bele tudunk merülni az otthoni munkába, tennivalókba.

Ehhez az alkotásra szoktatáshoz ajánlom figyelmetekbe a Borarti Art Challenge -t. Ez egy 4 hetes kihívás, ahol mindössze napi 5 percet kell firkálni az adott témában. Üljtekek össze egy asztalhoz , vegyetek egy füzetet vagy lapot és indulhat a cirka firka. Nem a végeredmény számít, így ne szóljunk bele, ne kritizáljuk, a cél az önfeledt alkotás, szabad alkotás. Próbáljátok ki ti magatok is, mert nagyon jó hatással van az elmére. Felszabadít, megnyugtat. Ez egy aprócska trükk, de napról napra érezhető a fejlődés, a pozitív változás.

Ha még több segítségre van szükségetek, akkor rendeljétek meg az Alkoss szabadon könyvemet, mert abban sokkal részletesebben foglalkozom az otthoni alkotás rejtelmeivel, eszközeivel, módszereivel, lehetőségeivel. Találsz benne 38 ötletet, amit meg tudtok valósítani, több korosztály számára ajánlok kreatív tevékenységeket. Az otthon, a kert, az étkezés, a szülinap, a gyerekszoba, és még más témában is. Már a következő hónapra gondolva pedig a húsvéti készülődésre is van ötletem, ami igazán gazdaságos, könnyen megvalósítható és remek szórakozás.

A könyvet ITT tudjátok megrendelni