Lassíts és kezdj el éni! Tervezz énidőt! Játssz! Légy jelen! Szánj időt a fontos dolgokra és emberekre!

Igen, igen  ezt mind, tudjuk, hiszen most erről szól körülöttünk minden, de valóban meg tudjuk valósítani? Valóban sikerül lelassulnunk, és minőségi időt tölteni a szeretteinkkel vagy azt csinálni, amit tényleg szeretünk? Tudunk változtatni a rohanó életünkön úgy, hogy beleférjen minden? Bevallom, nekem nehéz sokszor ezt megvalósítani, nehéz úgy egyensúlyozni az életben, hogy minden rendben menjen és este ne összehullva essek be az ágyba. Mindig arra jutok, hogy ez egyetlen egy módon lehetséges, ha tervezünk, előre, hogy tudjuk mihez tartani magunkat, tudjuk, hogy ha ma nem is, de a hétvégén azt csinálhatjuk, amihez a leginkább kedvünk van.

slowlife

 

Tervezni én még mindig papír alapon tudok, hiába töltöttem le szuper applikációkat, nem használom. Azt szeretem, ha van egy napló, amibe feljegyezhetek minden fontosat, hogy rajzolhatok bele, ha épp unatokozom, és velem van mindig, ott lapul a táskám alján. Ez egy olyan tárgy, ami sokszor megfordul a kezemben, tehát szépnek, esztétikusnak is kell lennie, mert akkor jó csak kézbe venni, akkor lesz szerethető. Mivel én alapvetően nem vagyok egy precíz ember, nehezemre esik ez a tervezős életmód. DEEEE találtam egy olyan megoldást, ami az én lelkivilágomhoz is tökéletesen illeszkedik. Ez nem más, mint az Anti-határidőnapló

Már a neve is elnyerte a tetszésemet, hiszen lázadó énem már dörzsöli a tenyerét, hogy milyen jó, nem azt csinálom, amit kell, ami megszokott, ami elvárt, hanem azt, amit én szeretnék. Ez a napló pontosan ilyen, pont ezt a célt szolgálja, hogy segítséget nyújtson egy lassabb, blodogabb, kiegyensúlyozottabb életmód megtervezéséhez.

slowlife

De mi is ez valójában, mitől más, mint egy sima naptár?

Ezt írják róla:

A mindennapokban nem könnyű lassítani, ezt mi is nap mint nap tapasztaljuk. A modern világ az élet szinte minden területén a felgyorsulást helyezi előtérbe, hangsúlyozva, hogy a gyors egyenlő a sikerrel. Napi 12-14 órát dolgozunk, állandóan csörög a telefonunk, a monitor előtt ebédelünk, kettesével lépcsőzünk, taxiba pattanunk, reggelente fáradtan ébredünk, a hétvégén pedig megpróbálunk bepótolni mindent, ami a másik öt napon kimaradt. Ilyen tempóban kibillenünk az egyensúlyunkból, a prioritásaink elhomályosulnak. A mindennapok forgatagában nem könnyű nemet mondani, és a számunkra fontos dolgokkal foglalkozni.

Ezzel a Magyarországon egyedülálló naplókoncepcióval a felgyorsult világ kihívásaira szeretnénk megoldásokat találni 2014 óta. Anti-határidőnaplónk azért jött létre, hogy könnyebben visszataláljunk a természetes, örömöt adó tempóhoz, a családdal töltött meghitt pillanatokhoz, a feltöltő tevékenységekhez, és a mosolyt hozó mindennapokhoz.

slowlife

Nade itt még nincs vége a történetnek, hiszen az a megtiszteltetés ért, hogy felkértek, hogy a Borarti szerepeljen az anti-határidőnaplóhoz tartozó kuponfüzetben, hiszen hasonló célokért dolgozunk, hasonló szemléletmódot képviselünk, ezért támogató együttműködés jöhet létre, ha összefogunk. Velem együtt 22 hasonló hitvallású márkával közösen jött létre ez az ajándék füzet, ami a jövő évi anti-határidőnaplóhoz jár.


slowlife

Nem árulok zsákbamacskát, hogy ha elárulom, hogy gyerek születésnapi zsúrra lehet beváltani az én kuponomat. Azért választottam ezt, mert hiszem, hogy ez egy fontos momentum minden család életében, amikor a gyerekeknek szülinapjuk van. Mi már fél évvel előtte tervezünk, ötletelünk és minden év tartogatott eddig maradandó élményket. Ezért gondoltam, hogy másnak is ebben tudok segíteni, ha olyan élményt nyújtok, ami bekerül az emlékkönyvbe és fontos eseménye lesz a családnak.

slowlife

 

Hogyan lehet igénybe venni? Mi a teendő?

Az anti-határidőnaplót meg kell vásárolni, ahhoz, hogy használni tudd a kuponokat. Online az Anti-határidőnapló oldalán szerezheted be vagy személyesen a következő boltokban:

BUDA:

Prezent Budapest

Cím: 1013 Budapest, Döbrentei u. 16.
Nyitva tartás:
Hétfő-Vasárnap: 10:30-19:00

PEST:

Insitu design vegyesbolt

Cím: 1051 Budapest, Múzeum krt. 7, átjáróház
Nyitva tartás:
Hétfő–Péntek 10:00–19:00
Szombat: 10:00–15:00

Írók Boltja

Cím: 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitva tartás:
Hétfő–Péntek: 10:00–19:00
Szombat: 11:00–19:00
Vasárnap: zárva

Stilshop

Cím: 1093 Budapest, Fővám tér 11-12 (a Bálna Budapestben)
Nyitva tartás:
Hétfő–Szombat: 11:00–18:00
Vasárnap: zárva

 

Ha megvan a füzet akkor a születésnap részleteit megtalálod ITT 

Utána írj egy emailt a borarti@gmail.com címre, ahol időpontot tudunk egyeztetni és a részleteket meg tudjuk beszélni. A kuponkódot ne feljtsd el megírni nekem, mert csak így tudok kedvezményt adni.

Jó lelassulást, tervezést és még több élményt! Várom a jelentkezéseteket!