Kollár Borbála: Alkoss szabadon! – Kreatív ötlettár kicsiknek és nagyoknak

Boook kiadó

Kreatív ötlettár kicsiknek és nagyoknak Szabadon alkotni azt jelenti önállóan gondolkodni, döntéseket hozni, cselekedni. A természetet tisztelni, szeretni, megbecsülni. A Borarti – Alkoss szabadon!program olyan lehetőségeket kínál a gyerekek és szüleik számára, melyek mindezeket az értékeket a különféle alkotásokon keresztül – legyen az egy gyurmafigura, festett kavics vagy növényi szövés – segítenek hétköznapjaik szerves részévé tenni. A program vezetője és egyben a könyv szerzője azt vallja, a gyerekeknek a természet közelségére, megértő családi környezetre és rengeteg szabad alkotásra van szükségük a mai teljesítményorientált világban ahhoz, hogy önmagukra találjanak, és merjék azt csinálni, amit igazán szeretnek. A könyv 38 inspiráló feladat nagyszerű gyűjteménye, melyek újrahasznosított alapanyagokból, háztartási hulladékból vagy éppen a természetből gyűjtött kincsekből készülnek. A totyogós korúaktól a kiskamaszokig, sőt, a felnőttekig mindenkihez szól a kiadvány, hiszen mindegyik alkotás elkészíthető szinte minden korban, csak másképp. A szerző saját élményein keresztül kalauzolja el az olvasót a szabad alkotás varázslatos világába, készüljön az otthon, a szabadban, útközben, festékkel, agyaggal, fával, textillel, közösen vagy önállóan.

Alkotni jó, együtt alkotni csoda!

ISBN szám: 978-615-5417-39-9

Tömeg (g): 1037

Kiadási év: 2019

Nyelv: magyar

származás: magyar

449o ft / netto: 3535 ft

Previous
Previous

Inspiráció természetesen – Találj rá a kreativitásodra!